Az érzelmek szerepe a családban

Miért fontosak az érzelmek? Hogyan érdemes kezelni őket? Kell-e egyáltalán kezdeni velük valamit?

Szülőként biztosan felmerült már benned is a kérdés, hogy hogyan tudnál segíteni a gyereknek abban, hogy teret tudjon adni az érzéseinek, fel tudja dolgozni azokat. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy hamar, hatékonyan feldolgozza a sérelmeket, fájdalmakat, amelyek érik őt, ahogy cseperedik.

Ha korábban nem is gondolkodunk el ezen, amikor gyerek érkezik a családba, akkor biztosan. Amikor családdá válunk, akkor az érzelmeknek sokkal szélesebb skáláját tapasztaljuk meg, sokszor magunkon is meglepődünk, hogy mennyi érzés van bennünk, amit korábban még nem fedeztünk fel.

Leggyakrabban akkor merül fel komolyabban ez a kérdés, amikor a dackorszakos méregzsákunk két-három évesen, a tomboló érzelmek legszélesebb skáláját éli át oda-vissza, minden percben. Olyankor nekünk, szülőknek is jól jönne ehhez némi gyorssegély.

Ehhez hoztam most néhány gondolatot neked.

Ahhoz, hogy a gyereknek tudj segíteni ebben, első körben érdemes ránézni, hogy vajon neked felnőttként ez mennyire megy.

TE hányadán állsz az érzelmeiddel? Sikerül feldolgoznod a veled történt események során megélt érzéseket, akár negatív, akár pozitív, vagy inkább a szőnyeg alá söpröd őket? Gondold át, te mit teszel velük általában? Meddig cipeled őket magadban?

Vannak, akik strucc-politikát folytatnak, és nem vesznek róluk tudomást. Sok családban inkább a szőnyeg alá söprik, nem beszélnek róla, bíznak benne, hogy idővel maguktól elcsitulnak. Vannak olyan családok is, ahol inkább törekszenek rá, hogy valahogy kiadják magukból, kibeszélik, megosztják másokkal is, mit éreznek, hogyan élik meg az adott helyzetet. Vajon melyik a járható út?

Ha nem tanuljuk meg jól kezelni az érzelmeinket, akkor azok egy idő után átveszik az életünk felett az irányítást.

Olyanokká válunk, mint a viharban csapkolódó reklámszatyor, amit felkapott valahol a szél. Oda csapódik, ahová éppen a szél kavarja, tehetetlenül sodródik a viharban. Ilyenkor érezhetjük úgy, hogy a körülmények áldozatai vagyunk, minden nehézzé válik, és sokáig benne maradunk egy konfliktusban, nem tudjuk könnyen túltenni magunkat rajta. Ismerek olyat, aki egy életen át tudta cipelni a haragot, és a halálos ágyán sem bocsátott meg. Nos, így is lehet… nem láttam őt ettől túl boldognak, úgyhogy én inkább nem ezt választom.

Nem csak a családban, hanem minden életterületen fontos, hogy az érzelmeinket jól tudjuk kezelni. A gyereknek is akkor tudunk ebben segíteni, ha mi is képesek vagyunk magunkban helyretenni őket, és arra törekszünk, hogy ne azok irányítsanak minket. Mindezt a negatív és a pozitív érzelmekkel is meg kell tennünk.

Meg kell élnünk, teret kell adnunk az érzéseknek ahhoz, hogy hosszú távon kiegyensúlyozottak lehessünk, és ne nyomja rá a bélyegét a jövőnkre az adott pillanat.

Ez a család, és a gyerekek szempontjából is fontos. Nagyban meghatározza egy család életminőségét, mindennapjait az, hogy hogyan működnek ezen a téren.

Számos családot látunk, ahol nem lehet, nem tudnak beszélni az érzelmekről. Nincsenek szavaik sem rájuk, annyit tudnak megállapítani, hogy valami jó, vagy nem jó érzés (vagy még ennyit sem). Gyakran ennek az az oka, hogy egész egyszerűen az ő gyerekkorukban sem volt tere az érzelmek megélésének, a család a túlélésért küzdött, nem éltek igazán tartalmas életet. Így nem tudták a szüleiktől megtanulni, tehát nincsen eszközük arra, hogy ezt a gyereknek átadják, megtanítsák. Az ilyen családoknál gyakori, hogy a negatív érzelmeket teljesen elnyomják, semmibe veszik. Ha örül a gyerek, és mosolyog, akkor „jó gyerek”, ha sír, akkor pedig a gyakran hallott mondat: „NE sírj! Nincs semmi baj! vagy NE hisztizz már!

Ebből ő azt tanulja meg, hogy a bánatot, fájdalmat, csalódottságot nem szabad kimutatni, el kell rejteni, nyomni, fojtani, mert csak akkor vagyok szerethető, ha jó kedvem van, vagy mindenhez jó képet vágok.

Milyen következményekkel járhat a negatív érzelmek elfojtása?

Jobb esetben csak gyűlik-gyűlik, halmozódik bennünk egy darabig, aztán kirobban egy hatalmas veszekedésben, konfliktusban. Amikor gyűjtögetjük ezeket a sérelmeket, akkor egy idő után elkezdik befolyásolni a gondolatainkat is, kivetül a reakciókra. Elkezdünk kombinálni, feltételezni, összeesküvés elméleteket gyártani. A családon belül aztán mindenki feszült lesz, hiszen a többiek is átveszik ezt a hangulatot, ezt a fajta működést, rezgést. Megfigyelted már, hogy amikor anyaként valami tombol benned, de nem mondod ki, nem vállalod fel, mert úgy gondolod, hogy majd te megoldod magadban, akkor a gyerekek is feszültek lesznek? Nagyon érdekes jelenség, érdemes megfigyelni, hogy amit mi nem adunk ki magunkból, az gyakran a gyerekek viselkedésében mutatkozik meg.

A rosszabb eset az, amikor valaki annyira kerüli a konfliktusokat, hogy nem jön ki veszekedésben a felgyülemlett feszültség. Amikor olyan mélyre temeti valaki, és olyan erővel nyomja el, hogy a külvilág erről tudomást sem szerez. Ilyenkor a feszültség gyakran az illető testében tör utat magának. Számos testi tünet mögött találunk elfojtott érzelmeket. Gyakran húzódik ez a jelenség a pánikbetegség mögött is.

Ezért tartjuk fontosnak, hogy fejlődjünk ebben. Az önismeret útjára lépve lehetőségünk van változtatni ezen is. Ha eléggé ismerem magam ahhoz, hogy észrevegyem, felismerjem, hogy megy fel a pumpám, akkor a következő lépés, hogy tudjam azt is, hogy ez nem másról (nem a gyerekekről, vagy a páromról, vagy bárki másról) szól, hanem ez az én reakcióm, ez bennem zajlik, ezek az én saját érzéseim, amikkel NEKEM KELL KEZDENEM VALAMIT. Krisztiánnal hoztunk egy döntést még a kapcsolatunk elején, és megállapodtunk abban, hogy mi nem fogjuk bántani a másikat azért, mert valamelyikünk rossz passzban van, vagy mérges valamiért. Ehhez 11 éve tartjuk is magunkat, minden vitánál, félreértésnél ez az egyes számú szabály, ami a szemünk előtt lebeg.

Mindenkinek joga van az érzéseihez, és joga van megélni is azokat. Joga van örülni, és joga van csalódottnak, szomorúnak, mérgesnek lenni. Szülőnek is, gyereknek is.

Fontos alapszabály: minden, amit kimondunk, kifejezünk valamilyen formában, azt képesek vagyunk elengedni is. Az nem munkálkodik bennünk tovább, nem befolyásolja a gondolatainkat, tetteinket, és nem okoz testi elakadást sem. Mi ebben hiszünk, úgyhogy ilyen esetekben mi mindig elvonulunk mérgelődni. Mi felnőttek, és a gyerekek is. Mindegyikünknek megvan a saját bevált módszere arra, hogy hogyan tudja megnyugtatni saját magát. Amikor kellően kiadtunk magunkból mindent, akkor térünk vissza a többiek közé, és már a megoldásokról beszélgetünk, így nem vetül ki a másik dühe, haragja, csalódottsága a többiekre.

Ha valami miatt ez mégsem sikerül, akkor felvállaljuk, és bocsánatot kérünk a többiektől.

A bocsánatkérés azért fontos, mert ezzel a többiekben okozott negatív érzéseket, és a saját bűntudatunkat is feloldjuk azért, amiért nem úgy sikerült ezt a helyzetet kezelni, ahogy szerettük volna.

Ez is lehet egy módja annak, hogy hosszú távon ne okozzanak gondot a családban a sérelmek.

Az érzelmek szerepénél még szorosan ide kívánkozik, hogy ejtsünk néhány szót az őszinteségről. Az őszinteség a családban ad a gyereknek (és mindenki másnak is) egy biztonságérzetet.

Amikor a családban őszinték lehetünk, akkor tudjuk, hogy bármi is történt, szabad róla beszélni, ebből nem lehet bajunk.

Szabad elmondani, ha valamivel kapcsolatban kétségeink vannak, vagy valamivel nem értünk egyet. Szabad nemet mondani, akkor is, ha ez a másiknak elsőre nem tetszik.

„Lehetek sebezhető, és nem fognak bántani érte, tehát otthon nem csak fizikailag, de érzelmileg is biztonságban vagyok.”

Amikor mi szülők veszekszünk, az is teljesen rendben van. Az élet rendje, a kapcsolatok velejárója, hogy előfordul olykor. Ami fontos, hogy közben biztosítsuk a gyerekeket arról, hogy meg fogjuk oldani, csak most valamiben nem értünk egyet. Tudniuk kell, hogy nem tettek semmi rosszat, nem velük van a baj. Látniuk kell ezt a folyamatot, ami ilyenkor végbemegy. Az érzelmek tombolnak olykor, van félreértés, feszültség néha, de a végére mindig megoldásra találnak, tehát minden rendben van így is. Mindenkinek tudnia kell, hogy lehet, hogy éppen veszekedés, vita van a családban, de mindeközben a szeretet és az elfogadás is jelen van a levegőben. A másik fél viselkedését külön kell választani a személyiségétől, és akkor nem lehet nagy gond. Ha mindvégig tudja, hogy akkor is szeretik őt, ha hibázott, vagy épp vita van, akkor biztosak lehetünk benne, hogy jól kezeltük a helyzetet, bármi is történt.

Az érzelmek feloldására, kezelésére számos jól működő technika van, amit mi is alkalmazunk. Ebben is tudunk segíteni, ha hozzánk fordulsz.

Ha tudni szeretnéd, hogy ti hogy álltok ezen a téren, és hol érdemes beavatkozni, fejlődni, akkor töltsd ki az INGYENES családi hangulatmérőnket:

TÖLTSD KI A HANGULATMÉRŐT MOST!

 

Hozzászólok

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top